Roma Egyeztető Testület

2017. február 21-én, Nyíregyházán került megrendezésre a „Védőnők munkakörülményeinek javítása a roma közösségekben” című projekt keretében felállított un. Roma Egyeztető Testület (RET) második ülése.

Az elő ülésen felvetett javaslatok és észrevételek mentén a második egyeztető ülés keretében megvitatásra kerültek a RET által összeállítandó szakmapolitikai ajánlás tartalmának lényegi elemei. A tervek szerint a szakmapolitikai ajánlás feltérképezi a védőnői munka és a védőnői munkafeltételek azon területeit, amelyek különösen érintettek, illetve kapcsolódnak a roma lakosság igényeihez, életkörülményeihez, és ennek alapján ajánlásokat fogalmaz meg a szakmapolitikai vezetés számára a védőnői tevékenység eredményessége és hatékonysága érdekében.

A rendezvényen a Program Operátor képviseletében Pál Gabriella vett részt.