Egészségklub foglalkozások

A „Védőnők munkakörülményeinek javítása a roma közösségekben” című projekt egyik elemeként egy kiválasztott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Farkaslyukon – pilot program keretében – a helyi területi védőnő illetve egyéb egészségügyi szakemberek bevonásával életvezetéssel kapcsolatos, egészségtudatosságot erősítő klubszerű közösségi program szervezése valósult meg hátrányos helyzetű, főként roma családok részére.

Az egészségklub célja az volt, hogy olyan programsorozat valósuljon meg a településen, amely mintául szolgálhat más települések számára is, és ahol a különböző szakemberek együttműködése mellett a helyi közösség is aktívan részt vesz a programok megvalósításában.

A klubfoglalkozásokra havi rendszerességgel hat alkalommal került sor, amelyeken a megvitatott témák voltak: helyes személyi- és környezeti higiénia; lelki egészség; a testmozgás pozitív hatásai; egészséges ételek készítése; gyermekbalesetek elkerülése; szenvedélybetegségekkel való érintettség a családi környezetben.

A záró foglalkozásra 2017. január 26-án került sor, ahol az összefoglaló beszélgetésen képviseltette magát a norvég Donor Program Partner képviseletében prof. Andrej Grjibovski, illetve a PO képviseletében Pál Gabriella és Weigl Ferenc.